Egy ruhacsipesz érdekes története

A ruhacsipesz olyan kis háztartási cikk, de szinte egész életében végigkíséri az embert. Általában régebbi minden civilizációnál, mert története a primitív ember barlangjában kezdődött, amikor tűz fölött kellett megszárítani az elejtett állatok bőrét.

Hogyan született a név

Általánosságban elmondható, hogy az orosz nyelvben a szó eredetének két változata van.

Az első a „forgács” gyökérből származik, vagyis úgy tűnik, hogy azt sugallja számunkra, hogy a ruhacsipesz közvetlenül kapcsolódik egy szálhoz - egy letört vékony fadarabhoz. Ez azonban több mint logikus. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a távoli múltban az emberek két fadarabot kötöttek össze, hogy a ruhákat a kötélen tartsák. A második változat inkább a „csípni” ige felé hajlik. És egyben telitalálatnak is tűnt.

Nem világos, hogy mit higgyünk, mert mindkét értelmezés teljesen indokolt és létjogosultsága van.

Sztori

A régészek nem egyszer találtak olyan tárgyakat, amelyek nagyon hasonlítanak a modern ruhacsipeszre. Mint fentebb említettük, ez két falemez volt, amelyeket cérnával vagy erős fűvel kötöttek össze. Egyes leletek pedig azt is jelzik, hogy általában gombként használták őket, amelyek a ruhák szélét tartották. Néha hajcsat helyett használták őket. Hát persze, hogy felakasztották a bőröket száradni.

A civilizáció fejlődésével a háztartási cikkek is megváltoztak. A ruhacsipesz sem volt kivétel.

Az ókori Egyiptomban ez is két fadarab volt, amelyeket kötéllel kötöttek össze - papirusz és különféle anyagok szárítására. De Angliában a középkorban a ruhacsipeszeket valamilyen oknál fogva a cigányokhoz kötték. Ha valahol megállt a tábor, az asszonyok kimosták a holmikat, majd kötélre akasztották és hasított fűzfaágakkal rögzítették.

Már a 16. század végén. Európában leegyszerűsítették a tervezést, és spirálrugóval ellátott ruhacsipeszekkel álltak elő. Használat közben sokkal megbízhatóbbnak bizonyultak, és természetesen jobban tartották a szennyest.

A 19. században Jeremy Victor Kaldybeknek köszönhetően ismét modernizálták. Aztán igazi ruhacsipesz-bumm történt! A termék rugók nélküli tömör faszerkezet volt, de kivájt maggal.

A szennyest az tartotta, ami a résekbe esett. A ruhacsipesz azonnal nagy népszerűségnek örvend a korabeli hivatásos mosodák és a hétköznapi háziasszonyok körében.

Aztán 1832-ben megjelent az első szabadalom erre az elemre - ez két tábla volt, amelyeket egy csavar köt össze. És már 1853-ban David Smith amerikai feltaláló megkockáztatta, és ismét jelentős változtatásokat hajtott végre a ruhacsipesz kialakításán. Ez most két fadarab volt, amelyeket egy rugó kapcsolt össze.

1887-ben Solomon Moore ismét modernizálta a terméket. Egy rugó feltekerésével egyfajta hengert alkotott – így lett Vermont állam (ahol Moore élt) ruhacsipeszünk szülőhelye.

Solomon Moore dizájnja a mai napig gyakorlatilag változatlan maradt.

Aztán a ruhacsipesz viharos kalandjai ismét európai országokba költöznek. Itt ennek a háztartási cikknek az eladásai több ezerre rúgtak.A második világháború után rohamosan nőtt a válság, így nem mindenki engedhette meg magának a szárítógépet – ezért zsinórra akasztották a szennyesüket, és persze segédként egy ruhacsipesz szolgált.

Műemlékek

Természetesen kételkedhetünk abban, hogy a ruhacsipesz valaha is elveszíti jelentőségét, mint például a lejátszókkal vagy a kézi húsdarálókkal. Ma emlékművekben örökítik meg érdemeit.

A leghíresebb közülük Philadelphiában (USA) található. Ez a hatalmas, 14 méteres építmény a városháza előtti acél emlékmű.

De a második szokatlan helyen áll - ez egy emlékmű J. Crowell sírján. Ő volt az Egyesült Államok utolsó ruhacsipesz-gyárának vezetője, és mindig emlékművet akart építeni a tiszteletére, hogy a gyerekek játszhassanak vele. De sajnos nem volt időm.

Itt, úgy tűnik, egy ilyen nem feltűnő segítő, de micsoda furcsa „élet”, és mennyi minden történt a ruhacsipeszrel egész fennállása alatt.